Előkészületek III.

2010 február 26. | Szerző: |



Ami még utazásunk előtt elintézendő volt, az az egeszségünkre vonatkozott. Meg kellett tudakolnom, hogy szükségünk lesz-e malária elleni tablettákra; erre ugyanis nagy volt a bizonyosság. Steve gyaníthatóan már átesett egyszer ezen a betegségen. Pár éve, még Dél-Afrikában, kezelték ez ellen, mert maláriára utaló tünetei voltak. Az a beszéd járja, hogy ha már egyszer átvészelted a maláriát, akkor sokkal kevesebb, vagy majdnemhogy lehetetlen az esélye annak, hogy újból lebetegedj. A szervezet megtanul ellenállni. Mégis, a jó öreg közhely szerint, jobb félni mint megijedni.

Felhívtam telefonon a helyi NHS (Nemzeti Egeszségügyi Szolgáltas) rendelőt és ott egy nővérkével tanácskoztam ezügyben. Beszéltjeink alapján, a Krüger Park azon része ahová mi megyünk malária területként van nyilvántartva, valamint Swaziland is. Kétfajta malária elleni tablettát ajánlott a hölgy: az első egy drágább, de kíméletesebb fajta; a második olcsóbb, hagyományosabb (jelentvén azt is, hogy hosszabb időn keresztül kellene szedni). Végül Steve meg én is az első mellett döntöttünk; Malarone volt a neve. Fontos, hogy hány napig tartózkodik valaki malária területen. A napok száma alapján a következőképpen kell szedni: az elsőt a malária területre való menetel előtti nap kell bevenni, aztán folyamatosan az otttartózkodás alatt egyet-egyet (lehetőleg minden nap ugyanabban az órában, időpontban mint elkezdett), majd a malária terület elhagyása után is szedni kell folyamatosan még egy hétig. 

Aggódtam kissé, hogy a gyógyszer mellékhatásai majd elrontják mindazon napjaimat amelyek alatt szedem, de többen, tapasztalattal rendelkezők, megnyugtattak, hogy félelemre nincs okom; nem bolygatja fel a szervezetet túlságosan. Most így utólag elmondhatom, hogy először is érdemes egy újabb, kíméletesebb gyógyszerfajtára kissé több pénzt költeni, másodszor meg, hogy tényleg nem voltak említésre méltó mellékhatások (az alkalmonkénti reggeli hasmenést leszámítva). Persze a reakciók mindenképp személyre szabottak. 

A malária tablettákra ráadásul még oltásokat is kaptunk. Én a hepatitisz A, diftéria, és tetanusz oltásokat kaptam, míg Steve-nek csak a hepatitisz ellenire volt szüksége. 

Kővetkezik hamarosan a förtelmesen hosszú és nyomasztó repülőút története….

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Rellus says:

    Milyen jó, hogy mindezt leírtad!! Úgy emlékszem, nekem még sosem jutott eszembe, pedig nagyon fontos információ és sokan kérdezték már. Én is mindig Malarone-t szedek, a Lariam kész életveszély!
    Kíváncsian várom a továbbiakat, veled izgulok én is 🙂

  2. AndiKiss says:

    Köszi Rellus! Igen, próbálom mindazokat a dolgokat belefoglalni a beszámolómba, amelyek nekem utánajárást, fejtörést okoztak. Puszi.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!