Előkészületek III.

2010 február 26. | Szerző: AndiKiss

Ami még utazásunk előtt elintézendő volt, az az egeszségünkre vonatkozott. Meg kellett tudakolnom, hogy szükségünk lesz-e malária elleni tablettákra; erre ugyanis nagy volt a bizonyosság. Steve gyaníthatóan már átesett egyszer ezen a betegségen. Pár éve, még Dél-Afrikában, kezelték ez ellen, mert maláriára utaló tünetei voltak. Az a beszéd járja, hogy ha már egyszer átvészelted a maláriát, akkor sokkal kevesebb, vagy majdnemhogy lehetetlen az esélye annak, hogy újból lebetegedj. A szervezet megtanul ellenállni. Mégis, a jó öreg közhely szerint, jobb félni mint megijedni.

Felhívtam telefonon a helyi NHS (Nemzeti Egeszségügyi Szolgáltas) rendelőt és ott egy nővérkével tanácskoztam ezügyben. Beszéltjeink alapján, a Krüger Park azon része ahová mi megyünk malária területként van nyilvántartva, valamint Swaziland is. Kétfajta malária elleni tablettát ajánlott a hölgy: az első egy drágább, de kíméletesebb fajta; a második olcsóbb, hagyományosabb (jelentvén azt is, hogy hosszabb időn keresztül kellene szedni). Végül Steve meg én is az első mellett döntöttünk; Malarone volt a neve. Fontos, hogy hány napig tartózkodik valaki malária területen. A napok száma alapján a következőképpen kell szedni: az elsőt a malária területre való menetel előtti nap kell bevenni, aztán folyamatosan az otttartózkodás alatt egyet-egyet (lehetőleg minden nap ugyanabban az órában, időpontban mint elkezdett), majd a malária terület elhagyása után is szedni kell folyamatosan még egy hétig. 

Aggódtam kissé, hogy a gyógyszer mellékhatásai majd elrontják mindazon napjaimat amelyek alatt szedem, de többen, tapasztalattal rendelkezők, megnyugtattak, hogy félelemre nincs okom; nem bolygatja fel a szervezetet túlságosan. Most így utólag elmondhatom, hogy először is érdemes egy újabb, kíméletesebb gyógyszerfajtára kissé több pénzt költeni, másodszor meg, hogy tényleg nem voltak említésre méltó mellékhatások (az alkalmonkénti reggeli hasmenést leszámítva). Persze a reakciók mindenképp személyre szabottak. 

A malária tablettákra ráadásul még oltásokat is kaptunk. Én a hepatitisz A, diftéria, és tetanusz oltásokat kaptam, míg Steve-nek csak a hepatitisz ellenire volt szüksége. 

Kővetkezik hamarosan a förtelmesen hosszú és nyomasztó repülőút története….

 

Előkészületek II.

2010 február 25. | Szerző: AndiKiss

Ezek után
hátravolt még a swaziland-i meg a mozambique-i vízum megszerzése. Mozambique
végül lemaradt a listánkról. Az eredeti terv szerint az Új Évet töltöttük volna
ott és Steve gyermekkori barátja, Russel, is velünk tartott volna. Sajnos a
hely ahol szállást szerettek volna foglalni a fiúk, már tele volt; állítólag
rengetegen választják Ponte D’Oro-t nyaralóhelyül. Mert ugyebár mi most a
nyárba mennénk; a csúf, nedves, barátságtalan, és irtózatosan lehangoló
Londonból, a verőfényes napsütésbe, melegbe, nyáréji viharokba.

Így tehát, a
Dél-afrikai vízum megszerzése után, jelentkeztem a swaziland-i nagykövetségnél
is. Kétszer beszéltem velük telefonon; humorosnak találtam a csevejt. Mintha
nem is nagykövetséggel lett volna dolgom, az illető akivel összeköttettek lazán
vette a bevinnem szükséges papírokat, meg az időpontegyeztetést is. Miután
megegyeztünk a napban, megígértette velem, hogy visszahívom őket a menetelem
előtti napon, jelezve, hogy igenis megyek, ott leszek; bár az óra szerinti
időpont nem számított; bármikor látogatási programon belül. Steve-vel
megegyeztünk, hogy majd ő is velem tart, és hát jó ötletnek is bizonyult. Azt
még hozzá kell tennem, hogy bár tanultam földrajzot, Swaziland-ről mostanáig
nem hallottam. És még van más afrikai ország is (pl. Eritrea) amely mindezidáig
nem tartozott ismeretségeim körébe. Csakhogy megnyugtassam mindazokat akik úgy
érzik tájékozatlanok. 

Egy hétköznap,
munkába menetel előtt, 11 körülre volt programálva a ‘vizit’. A swaziland-i
nagykövetség épülete nem messze van a Buckingham palotától. Míg Stee-re vártam,
megcsodáltam az épületet homlokzatát díszítő miniatűr vitorlás hajót. Mikor már
ketten voltunk, be is csengettünk nagyhamar. Nagyon hivatalos hangulat fogadott
odabent. A recepciótól egy mosolygós fekete hölgy betessékelt minket pár perc
után egy ugyancsak nagyon hivatalos hangulatú irodába, ahol egy megtermett
fekete úriember fogadott minket kezetnyújtva. Mai napig sem tudjuk pontosan,
hogy kivel is volt dolgunk; mi szeretjük azt hinni, hogy maga volt a nagykövet.
Az irodába lépve, rögtön észrevettem a balraeső falon a swaziland-i király
(Mswati III) meg a ‘királyanya’ fényképeit, szépen egymás mellé kiaggatva.
Sokáig nem volt illendő nézelődnöm, hisz a ‘nagykövet’ ránkkérdezett miért is
jöttünk. Mire felvilágosítottuk látogatásunk tárgyáról, kezembe nyomott egy
nyomtatványt, amelyet helyben ki kellett töltenem. Míg töltögettem a papírt,
Steve szóba elegyedett az úrral. Swaziland-ről beszélgettek; Steve megemlítette
neki, hogy ő Dél-afrikai lévén, fiatal, kezdő mérnök korában ott dolgozott egy
ideig a Maguga gáton. Ezen aztán kapott ‘a nagykövet’ és még tovább
szaporították a szót. Mindeközben az volt az érzésem, hogy a szeme sarkából
engem is igen figyel. Végül megtörtént a nyomtatvány kitöltése; oda is
nyújtottam ‘a nagykövetnek’, mire egy érdekes dolog történt. ‘A nagykövet’
elkezdett fészkelődni a székében, keresgélt valami után az asztalon, hümmögött
párat, aztán kijelentette, hogy “Van egy kis gond!”. Steve-vel
meghökkenve egymásra néztünk; nem tudtuk mire vélni. Végül egy újabb
nyomtatványt hozott a figyelmünkbe, hozzátéve, hogy irtózatosan sajnálja az
elrabolt  időnket, de úgy tűnik romániai állampolgároknak mégsem kell
vízum. Na fene! A dokumentum dátuma 2007es évet írt, de elmondása szerint a
nagykövetség honlapján szereplő hivatalos adatok még nem lettek frissítve. Azt
mondtuk, hát jó, mi nem igazán bánjuk az elveszített időt meg fáradtságot, de
szeretnénk azért ezt az információt biztosra tudni, vagy legalábbis egy
másolatot kapni a felmutatott dokumentumról. ‘A nagykövet’ kijelentette hogy
erre semmi szükség, mert a határnál ezt mindenképp tudni fogják. Nem volt mit tennünk,
megköszöntük az idejét, ő még egyszer kérte a bocsánatot, aztán szépen
kivonultunk.

A későbbiekben
majd kiderül, hogy mennyire is volt igaza ….

 

Előkészületek I.

2010 február 25. | Szerző: AndiKiss

December 21.e … már oly közel van. Ezen a napon utazunk majd a kedvesemmel Dél-Afrikába. Kimondhatatlanul izgatott vagyok. Alig várom már, hogy ott legyek, és mégsem … Furcsa. Május óta lesem a percet, de édes várakozás ez; egy vérpezsdítő izgalom, amikor érzed, tudod, elképzeled az egy életreszóló élmények sokaságát. Szinte azt kívánom bárcsak távolabb volna, ne egyre közelebb …; mert amikor bekövetkezik végre, oly hamar lepereg majd. Ez sajnos mindig így van a jó dolgokkal.

Májusban hozta tudomásomra Steve, hogy lefoglalta a jegyeket. Folyamatos nyakbaugrálás lett az eredménye. Aztán intézni kellett nekem a vízumot. Az eredeti terv szerint nemcsak Dél-Afrikába utaztunk volna, hanem Swaziland-be is, Újévre pedig Mozambique-ba. Tudtunk szerint mindhárom országba szükséges volt számomra a vízum. Az elsőt a Dél-afrikai nagykövetségről tették az útlevelembe. Gördülékenyebben történt a dolog mint gondoltam. Mivel a nagykövetség épületén épp felújítási munkálatokat végeztek, postán kellett beküldenem a papírjaimat. Kb. 10 napra rá (vagy talán még hamarább?!) vissza is postázták az útlevelem életem első vízumjával benne. Azt a büszkeséget …!

Ne felejtsem, még mielőtt beküldtem volna a szükséges papírjaimat, utazócsekkeket kellett vennünk, ami bizonyítékként szolgált arra, hogy van-lesz rendelkezésemre álló pénz az otttartózkodásom idejére. Motorral mentünk aznap Southfields-be, ahol találtunk is egy postai hivatalt, amely utazócsekkeket állított ki. A motort majdnemhogy a posta előtt parkolta le Steve; aztán bementünk sorbaállni. Pár perc ácsorgás után, egy zaklatott fiatalember lépett a helységbe kérdezve, hogy van-e motortulajdonos a sorbaállók között.  Nem hangzott valami jól. Steve kiállt a sorból és követte a fiatalembert, aki hátrafele parkolva az autóját véletlenül, avagy inkább ügyetlenül, figyelmen kívül hagyta a kitámasztott motort, nekifarolt és feldöntötte. Szerencsére , egy letört oldallámpa meg egy kis karcoláson kívül nem történt nagyobb kár. Steve nem volt a legboldogabb, de mit volt mit tenni. Mindezek ellenére végül sikeresen megvásároltuk 1000 euró értékében az utazócsekkeket.